Lelkigondozói kurzus - 2023 február 9-12. Csíkszereda
A megbocsátással volt problémám. Most tesztelem magam. Ma már az Úr Jézushoz mentem és kértem a segítségét, hogy adja nekem most is a megbocsátás kegyelmét, hogy aki megbántott arra ne haragudjak és ne kirobbanjak ezért, hanem fölfelé a jó Isten felé robbanjak. Most már átadtam neki. Megvagyok nyugodva. Úgy néz ki ez a döntés ezzel a módszerrel, ahogy tanítottátok működik, gyakorlom.
Az elmúlt 4 nap, nagyon sok helytelen döntésemre figyeltem fel, amit a kapott sebekből kifolyólag hoztam. Jobban megerősödtem abban, hogy Istennel bármire képes vagyok, nem a körülöttem élő emberek kell meghatározzanak.
Ugyanakkor mindig féltem megbízni emberekben, féltem, ha megnyílok valakinek, akkor attól a személytől új sebeket kapok, ezért egyedül próbáltam a problémáim megoldását, ami nem volt elég sikeres... Most már tudom, és érzem, hogy Isten a Szentlélek által kijelöl számomra olyan embereket, akiktől kérhetek segítséget, akikben megbízhatok.
Jelenleg úgy érzem magam, mint akiben megnyomtak egy delete gombot, s minden vírust kitöröltek, s most szabadabban működhetek. Emellett felismertem a lelkivezetőmnek köszönhetően, a magányt ami bennem üvölt... félek az egyedül léttől, keresem folyton valaki barátságát, bizalmát s amikor valaki jön, akkor az elől elzárkózom, nem engedem közel magamhoz (ez is a sebekből fakadt). Mostmár tudatosítva ezt, igyekszem Isten segítségével felépíteni magam, s Isten szemével tekinteni önmagamra.
SZ. Á.
Isten annyira közel jött, hogy olyan volt mint egy Tábor hegyi élmény. Megdöbbentő volt hallani sok új dolgot, főleg az okkultizmus kapcsán. Magam sem gondoltam volna az elején, hogy ennyire meg vagyok kötözve ezek révén is, és tudattalanul is veszélybe sodortam magamat is, és a gyerekeimet. Hazaérve viszont érzem, hogy ezek a láncok széttörtek. Nagy megkönnyebbülés, Isten tényleg képes széttörni minden köteléket ami az ellenséghez láncol. De tudom, hogy van szabadulás, az ellenségnek nincs hatalma felettem, én Jézusé vagyok. És azt hiszem megbocsátani magamnak lesz a legnehezebb. Tudom, hogy ez a gyógyulás egy folyamat, és a legfontosabb hogy kapcsolatba maradjak Istennel. Újból megerősítést kaptam arra vonatkozóan, hogyha Isten az első helyre kerül az életemben, akkor minden a helyére kerül.
Hűs forrásvízre szomjazó szarvasként, sebekkel teli, ugyanakkor gyógyuló szívvel jöttem a lelkigondozói kurzusra. Azzal a hittel érkeztem, hogy az Ő kegyelméből gyógyulni fogok a lelkigondozói kurzuson is. Megtapasztaltam a szabadító ima által Isten végtelen hatalmát. Az életre vezető keskeny úton lépkedtem a hétvégén, a Szentlélek munkálkodott az életemben. Hála és dicsőség érte Istennek! Szívem vágya, hogy az élő Istennel maradjak/maradjunk kapcsolatban.
Az a felismerés született meg bennem, hogy amilyen sérüléseket kaptam eddig, azon már változtatni nem tudok, csak megbocsátani, viszont mostmár tudok figyelni arra, hogy a jövőben én a lehető legkevesebb ilyen sérülést okozzak másnak, főképp a gyermekemnek. A másik különleges megtapasztalásom az, hogy az Úr tud örömben és vidámságban is gyógyítani! Ő képes erre! Öröm volt ezt átélni.
Minden egyes tanítással egyre mélyebb és erősebb lett bennem a bűnbánat, felébredni abból a téves álomból, amelyben voltam. Nagy lett a szívemben a vágy, hogy lerakjam, már alig vártam! Mikor mindez megtörtént úgy éreztem teljesen meggyógyultam egy olyan szabadságot, örömet és boldogságot kaptam, amely még soha nem élt bennem. Átéltem milyen Krisztus világosságában élni. Hála és Dicsőség Istennek! És a testvérkéknek is mert nélkületek nem tudtam volna új életet kezdeni, győzelmes keresztény életet élni! Köszönöm!
Lelkigondozói kurzus - Csíkszereda- február
B. L.
A megbocsátással volt problémám. Most tesztelem magam. Ma már az Úr Jézushoz mentem és kértem a segítségét, hogy adja nekem most is a megbocsátás kegyelmét, hogy aki megbántott arra ne haragudjak és ne kirobbanjak ezért, hanem fölfelé a jó Isten felé robbanjak. Most már átadtam neki. Megvagyok nyugodva. Úgy néz ki ez a döntés ezzel a módszerrel, ahogy tanítottátok működik, gyakorlom.
B. K.
Az elmúlt 4 nap, nagyon sok helytelen döntésemre figyeltem fel, amit a kapott sebekből kifolyólag hoztam. Jobban megerősödtem abban, hogy Istennel bármire képes vagyok, nem a körülöttem élő emberek kell meghatározzanak.
Ugyanakkor mindig féltem megbízni emberekben, féltem, ha megnyílok valakinek, akkor attól a személytől új sebeket kapok, ezért egyedül próbáltam a problémáim megoldását, ami nem volt elég sikeres... Most már tudom, és érzem, hogy Isten a Szentlélek által kijelöl számomra olyan embereket, akiktől kérhetek segítséget, akikben megbízhatok.
Jelenleg úgy érzem magam, mint akiben megnyomtak egy delete gombot, s minden vírust kitöröltek, s most szabadabban működhetek. Emellett felismertem a lelkivezetőmnek köszönhetően, a magányt ami bennem üvölt... félek az egyedül léttől, keresem folyton valaki barátságát, bizalmát s amikor valaki jön, akkor az elől elzárkózom, nem engedem közel magamhoz (ez is a sebekből fakadt). Mostmár tudatosítva ezt, igyekszem Isten segítségével felépíteni magam, s Isten szemével tekinteni önmagamra.
SZ. Á.
Isten annyira közel jött, hogy olyan volt mint egy Tábor hegyi élmény. Megdöbbentő volt hallani sok új dolgot, főleg az okkultizmus kapcsán. Magam sem gondoltam volna az elején, hogy ennyire meg vagyok kötözve ezek révén is, és tudattalanul is veszélybe sodortam magamat is, és a gyerekeimet. Hazaérve viszont érzem, hogy ezek a láncok széttörtek. Nagy megkönnyebbülés, Isten tényleg képes széttörni minden köteléket ami az ellenséghez láncol. De tudom, hogy van szabadulás, az ellenségnek nincs hatalma felettem, én Jézusé vagyok. És azt hiszem megbocsátani magamnak lesz a legnehezebb. Tudom, hogy ez a gyógyulás egy folyamat, és a legfontosabb hogy kapcsolatba maradjak Istennel. Újból megerősítést kaptam arra vonatkozóan, hogyha Isten az első helyre kerül az életemben, akkor minden a helyére kerül.
L. I.
Hűs forrásvízre szomjazó szarvasként, sebekkel teli, ugyanakkor gyógyuló szívvel jöttem a lelkigondozói kurzusra. Azzal a hittel érkeztem, hogy az Ő kegyelméből gyógyulni fogok a lelkigondozói kurzuson is. Megtapasztaltam a szabadító ima által Isten végtelen hatalmát. Az életre vezető keskeny úton lépkedtem a hétvégén, a Szentlélek munkálkodott az életemben. Hála és dicsőség érte Istennek! Szívem vágya, hogy az élő Istennel maradjak/maradjunk kapcsolatban.
P.CS.
Az a felismerés született meg bennem, hogy amilyen sérüléseket kaptam eddig, azon már változtatni nem tudok, csak megbocsátani, viszont mostmár tudok figyelni arra, hogy a jövőben én a lehető legkevesebb ilyen sérülést okozzak másnak, főképp a gyermekemnek. A másik különleges megtapasztalásom az, hogy az Úr tud örömben és vidámságban is gyógyítani! Ő képes erre! Öröm volt ezt átélni.
B. T. J.