A napi olvasmányokról elmélkedve a Szentatya beszédében azt mondta: egyedül Isten az idő ura. Két tanácsot adott: az imádságban megkapjuk az erényt, hogy meg tudjuk különböztetni életünk minden egyes pillanatát. A Jézusba vett reménységben pedig megtanuljuk, hogy miként tekintsünk a kiszabott időre. Az ima és a megkülönböztetés segít bennünket abban, hogy megfejtsük életünk mozzanatait, és azokat Isten felé irányítsuk. A reménység pedig egyfajta világítótorony, amely távolról pásztázza személyes életünk végső fogódzóit eszkatológikus értelemben is: az idők végezete szempontjából.
Az evangéliumi olvasmányban Jézus elmagyarázza, hogy mi történik a világ vége előtt. Megnyugtató szavakat intéz azokhoz, akik hisznek Istenben: nekik nincs okuk a kétségbeesésre a legnagyobb tragédiák között sem.
Az igazi keresztény férfi vagy nő olyan személy, aki benne tud élni a pillanatban, de benne tud élni az időben is. A pillanat az, amit most éppen a kezünkben tartunk és még abban is szabadok vagyunk, hogy miként ragadjuk meg azt. Ám ez nem azonos az idővel, mert a pillanat elmúlik. Ha azt gondoljuk, hogy uraljuk a pillanatot, akkor elámítjuk magunkat, mert nem vagyunk gazdái az időnek. Az idő ugyanis nem a miénk, az idő Istenhez tartozik, az időnek egyedül az Úr Jézus Krisztus az ura.
Jézus szavai nyomán Ferenc pápa figyelmeztet bennünket: „vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket", mert lesznek olyanok, akik a zűrzavart kihasználva azt mondják magukról, hogy ők a Krisztus. A keresztényeknek a döntő pillanatban imára és megkülönböztetésre lesz szükségük. Ahhoz, hogy az időre tekintsünk, amelynek egyedüli ura Isten, nekünk nincs szükségünk semmiféle erényre. Az erényt is ajándékba kapjuk az Úrtól, az erény a reménység. Mire van tehát szükségünk? Imára és megkülönböztetésre a pillanat számára és reménységre az idő számára.
„A keresztény ember élete minden pillanatában tud várni az Úrra, az idők végén pedig az Úr Jézus Krisztusba helyezi reményét. Adja meg az Úr a kegyelmet, hogy bölcsességgel járjuk az utat, amely megint csak az Ő ajándéka. A bölcsességet, hogy a megfelelő pillanatban tudjunk imádkozni és megkülönböztetni. Az idő pedig, amely Isten hírnöke, adja meg, hogy a reménységben élhessünk."
„Dávid teljes erejéből táncolt az Úr előtt" – olvassuk Sámuel második könyvében. Isten egész népe nagy ünneplésben volt, mert visszaszerezték Isten ládáját. Dávid magasztaló imája oly túláradó volt, hogy felhagyott minden formasággal és minden erejével táncolni kezdett az Úr színe előtt. Ez az igazi dicsérő ima - magyarázta a pápa, majd hozzátette: e szakasz olvasásakor Sára alakjára gondolt. Sárát, miután megszülte fiát, Izsákot, az Úr arra indította, hogy táncoljon örömében. Ez az idős asszony, amint a fiatal Dávid is örömtáncot lejtett az Úr előtt. Nekünk könnyebb megérteni mit jelent a kérő, vagy a hálaadó imádság, sőt még az adorációs ima megértése sem annyira nehéz. Ezzel szemben a dicsérő imádságot elhanyagoljuk, nem jön ajkunkra spontán módon.
Pedig a dicsérő ima nem a karizmatikus mozgalom tagjainak van fenntartva, hanem minden keresztény számára nyitott. A szentmisében mindennap dicsérő imát mondunk, amikor a Sanctus-t mondjuk. Ez igazi dicsérő ima, amelyben magasztaljuk Istent nagyságáért, és amikor szép dolgokat mondunk róla. Vannak azonban olyanok akik azt állítják, hogy nem képesek ilyen imádságra. Erre ellenvetésként a pápa így válaszolt: hogy lehet az, hogy amikor a kedvenc csapatod gólt lő, akkor nagy örömujjongásban törsz ki, ám nem vagy képes arra, hogy az Úr dicsőségét énekeld? Isten magasztalása nem kerül semmibe. Nem kérünk, nem köszönünk meg semmit, hanem dicsőítünk.
Teljes szívünkkel kell imádkoznunk. Az igazságosság tette ez, hiszen Isten nagy. Visszatérve a táncot lejtő Dávid példájára a Szentatya felidézte Dávid örömének okát, azt, hogy az Úr ládájának visszaszerzésével, maga Isten tért vissza népe körébe.
Most az a kérdés - mondta a Szentatya -, hogy nekünk ma mit kell tennünk? Képes vagyok-e én arra, hogy dicsérjem Istent? Amikor a szentmisén a Glóriát és a Sanctus-t imádkozom, ezt egész szívemből teszem, vagy csak gépiesen az ajkammal mondom? Mit üzen nekem az örvendezve táncot járó Dávid, vagy Sára? Ám, amikor Dávid visszatér a palotába Saul király lánya, Mikhál szemrehányást tesz neki és azt kérdezi, hogy volt-e benne szégyenérzet azért, ahogy táncolt.
Erre utalva Ferenc pápa így fogalmazott: „Én azt kérdezem: hányszor szívünk mélyén megvetjük azokat a jó embereket, akik spontán módon fejezik ki Isten dicséretét, mert nem műveltek, mert nem követik az illendőség szabályait? A Biblia azt mondja Saul lányáról, hogy meddő maradt. Mit jelentenek ezek a szavak? Azt jelentik, hogy az öröm és a dicsérő ima gyümölcsözővé, termékennyé tesz minket. A 90 éves Sára termékenysége nagy pillanatában perdül táncra. Aki dicséri Istent, aki magasztalva imádkozik, aki örömmel mondja a Glóriát és a Sanctust a misében, az a férfi és az a nő termékeny. Azok viszont, akik Saul király lányához hasonlóan bezárkóznak a hideg, kimért imádság formalitásába, azok a formaságok meddőségébe zárják magukat. Ezért Ferenc pápa arra kér minket, hogy tartsuk szem előtt a teljes erejéből táncoló Dávid képét és azt, hogy milyen szép dolog, ha dicsérő imát mondunk. Jót tesz nekünk, ha a mai szentmisében elhangzott 23. zsoltár szavaival imádkozunk: „Táruljatok fel, hatalmas kapuk, táruljatok fel, örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya. A seregek Ura, ő a dicsőség királya.
A napi olvasmányokhoz fűzve gondolatait a Szentatya elmagyarázta, hogy mit jelent Isten Szava és hogyan kell azt befogadnunk. Szent Pál arra emlékezteti a korinthusiakat (1Kor 2,1-5), hogy nem „kiváló beszéddel vagy bölcsességgel léptem föl, hogy hirdessem nektek, amiről Isten tesz tanúságot".
Nem, másképpen, más stílusban mentem el hozzátok. A Szentlélek és hatalmának bizonyítására. Azért, hogy hitetek ne emberi bölcsességen, hanem Isten hatalmán alapuljon! Isten Szava más, mint az emberi szó, nem azonos egy bölcs, tudományos, filozófiai szóval. Egészen más: egy másik világból jön.
Ez történik Jézussal, amikor az Írásokat magyarázza a názáreti zsinagógában, ahol felnövekedett. Földijei kezdetben csodálják őt szavai miatt, de később feldühödnek és meg akarják ölni. Egyik végletből a másikba esnek – hangsúlyozta a pápa – mert Isten Szava különbözik az emberi szótól. Isten, Fiában szól hozzánk, vagyis Isten Szava maga Jézus. Jézus pedig „botránykő". Krisztus keresztje megbotránkoztat. Isten Szavának ereje: Jézus Krisztus, az Úr. Hogyan fogadjuk be Isten Szavát? Mint ahogy Jézus Krisztust fogadjuk be.
Az egyház azt mondja, hogy Jézus jelen van az Írásokban, Szavában. Ezért olyan fontos, hogy napközben elolvassunk egy-egy szakaszt az evangéliumból.
Azért, hogy tanuljunk? Nem! Azért, hogy megtaláljuk Jézust, mert Jézus Szavában, evangéliumában van jelen. „Minden alkalommal, amikor az evangéliumot olvasom – mondta homíliájában a pápa – megtalálom Jézust". De hogyan fogadjuk be ezt a Szót? Úgy kell befogadni, mint Jézust, vagyis nyitott, alázatos szívvel, a nyolc boldogság lelkületével. Mert Jézus így jött el, alázatosan. Szegénységben jött el. A Szentlélek által felkenve jött el.
Jézus erő, Isten Szava, mert Isten felkente őt a Szentlélekkel. Ha meg akarjuk hallgatni, és be akarjuk fogadni Isten Szavát, nekünk is imádkoznunk kell a Szentlélekhez, és kérnünk kell szívünk felkentségét, amely a nyolc boldogság felkentsége. Olyan szívet kérjünk, mint amilyen a nyolc boldogság szíve.
Ma jót tesz nekünk, ha napközben feltesszük magunknak a kérdést: „Én hogyan fogadom be Isten Szavát? Mint egy érdekes dolgot? Ma a pap ezt prédikálta...milyen érdekes! Milyen bölcs ez a pap! Vagy egyszerűen csak azért fogadom be, mert Jézus Szava maga az élő Jézus?"
„És – figyeljetek a kérdésre – képes vagyok-e arra, hogy vegyek magamnak egy kis evangéliumos könyvet – kevésbe kerül – és azt magammal hordozzam a zsebemben, a táskámban, és amikor tehetem, napközben elolvasok-e egy szakaszt, hogy megtaláljam ott Jézust? Ezek a kérdések jót tesznek nekünk. Az Úr segítsen bennünket".
Ferenc pápa homíliájának középpontjában Szent Pál Efezusiakhoz írt levelének tanítása állt. A levélben az Apostol leírja, hogy megtapasztalta Krisztust és ezért mindent maga mögött hagyott, mert beleszeretett Krisztusba. Pál imádja Krisztust, meghajtja térdét az Atya előtt, aki „mindent megtehet bőségesen azon túl is, amit mi kérünk, vagy megértünk” (Ef 3,14-21). Szent Pál határtalanul imádja ezt az Istent, aki olyan, mint egy parttalan tenger, egy óriási tenger. Pál azt kéri az Atyától mindnyájunk számára, hogy megerősödjünk, benső emberré váljunk Lelke által.
Azt kéri az Atyától, hogy a Szentlélek jöjjön és erősítsen meg bennünket, adjon erőt. Nem haladhatunk előre a Szentlélek ereje nélkül. Saját erőnk gyönge. Nem lehetünk keresztények a Szentlélek kegyelme nélkül. Éppen a Szentlélek az, aki megváltoztatja szívünket, aki révén előbbre jutunk az erényekben, hogy beteljesítsük a parancsolatokat – mondta homíliájában Ferenc pápa, majd így folytatta:
Azután Pál kér egy másik kegyelmet is az Atyától: Krisztus jelenlétét, hogy növeljen bennünket a szeretetben. Krisztus szeretetét, amely minden ismeretet felülmúl, nem érthetjük meg másként, csak ennek a végtelen hatalmasságnak az imádata által.
Ez Pál misztikus tapasztalata. Megtanítja a dicsőítő imát és az adoráció imáját. Kicsinységeinkkel, számos önző érdekünkkel szemben Pál robbanásszerű dicsőítő imában tör ki, adorációban kéri az Atyát, hogy küldje el számunkra a Szentlelket, hogy erőt adjon nekünk életünkhöz; értesse meg velünk Krisztus szeretetét, és Krisztus szilárdítson meg bennünket a szeretetben. És ezt mondja az Atyának: Köszönöm, hogy Te képes vagy megtenni azt is, amit mi még csak remélni sem merünk”. Ez egy nagyon szép ima – tette hozzá a Szentatya.
Végül Ferenc pápa ezekkel a szavakkal zárta csütörtök reggeli homíliáját:
Ezzel a benső élettel meg lehet érteni, hogy Pál mindent maga mögött hagyott és mindent szemétnek, értéktelennek tart, hiszen elnyerte Krisztust és Krisztusban él. Jót tesz, ha így gondolkozunk, jót tesz, ha imádjuk Istent mi is. Jót tesz, ha Istent dicsőítjük, ha belépünk ebbe a határtalan, óriási nagylelkűség és szeretet világába. Jót tesz, mert így előbbre juthatunk a nagy parancsolatban – az egyetlen parancsolatban, amely az összes többi alapját alkotja: ez pedig a szeretet; szeressük Istent és szeressük testvéreinket.
Az evangéliumról való napi elmélkedés segít, hogy ráleljünk az igazi reménységre. Ezt emelte ki szentbeszédében Ferenc pápa kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. Vegyük minden nap kezünkbe a Szentírást akár csak tíz percre is, hogy beszélgessünk az Úrral, ahelyett, hogy tévésorozatokat néznénk, vagy a szomszéddal társalognánk.
A remény magva Jézus
Mi a reménység magva? Függesszük tekintetünket Jézusra. Ferenc pápa a Zsidókhoz írt levélről elmélkedve a reményről beszélt. Ha nem hallgatjuk az Urat – mondta -, lehetünk ugyan optimisták, lehetünk pozitív beállítottságúak, de a reményt csak akkor tanuljuk meg, ha Jézusra tekintünk. Ezért fontos a szemlélődő ima. Jó, ha mindennap elimádkozzuk a rózsafüzért, ha beszélünk az Úrral, amikor nehézségünk támad, beszélünk a Szűzanyával vagy a szentekkel. De fontos az ún. szemlélődő ima is, amit csak az evangéliummal a kezünkben végezhetünk.
Szemlélődő ima
„Hogyan végezhetem a szemlélődő imát a mai evangéliumról?” – tette föl a kérdést a Szentatya, majd így folytatta: „Látom, hogy Jézus a tömegben volt, nagy tömeg vette őt körül. A szakasz ötször is említi a szót: tömeg. ’De hát Jézus nem pihent?’ Gondolhatnám: ’mindig csak a tömeggel volt’… De élete nagy részét Jézus az utcán töltötte, a tömeggel együtt. Hát akkor nem is pihent? De igen, egyszer – mondja az evangélium – a hajón aludt, de vihar támadt és a tanítványok fölkeltették őt. Jézus folyton az emberek között volt. Tehát így nézem Jézust, így szemlélem, így képzelem el Őt. És elmondom Jézusnak mindazt, ami eszembe jut, hogy elmondjam neki”.
Magunk elé képzelni a jelenetet
Ferenc pápa ekkor maga elé képzelte a jelenetet: a mai evangélium egy beteg nőről beszél, aki a tömegben állva megérinti Jézus ruháját. Jézus nemcsak érti, hanem érzi is a tömeget! Érzi mindnyájunk szíve dobbanását, mindegyikünkét. Valamennyiünkre gondot visel, mindig! Ugyanez történik, amikor a zsinagóga-elöljáró odamegy hozzá és elmondja, hogy súlyosan beteg a kislánya. Jézus ekkor mindent otthagy és vele foglalkozik. Tovább vizualizálva a jelenetet a pápa így folytatta: Jézus odaér a zsinagóga-elöljáró házába, ahol az asszonyok sírnak, mert a kislány meghalt. Az Úr azonban nyugalomra inti őket, mire az emberek kinevetik. Itt látszik Jézus türelme – fűzte hozzá a Szentatya. Aztán a kislány feltámasztása után Jézus ahelyett, hogy azt mondaná: Gyerünk, Istenem!, azt mondja nekik: Adjatok a kislánynak enni. Jézus mindig észreveszi az előtte lévő kis részleteket.
15 perc napi evangélium
A pápa ezután így folytatta: „Amit én csináltam a mai evangéliummal, az a szemlélődő ima: fogom a Szentírást, elolvasom és beleképzelem magam a jelenetbe; elképzelem, mi történik és beszélek Jézussal, ahogy a szívemből jön. Ezzel pedig növeljük a reményt, mert szilárdan Jézusra szegezzük tekintetünket. Végezzétek ezt a szemlélődő imát! – De nekem annyi a dolgom! – Akkor csak 15 percre vedd a kezedbe a Szentírást, olvass el egy kis szakaszt, képzeld el, hogy történt és beszélj róla Jézussal! Így a tekintetedet Jézusra függeszted, és nem egy tévésorozatot nézel például. A füleddel Jézus szavait hallgatod és nem a szomszéd vagy a szomszédnő locsogását…”.
Mindig imádkozni
Így pedig a szemlélődő ima segít bennünket a reményben. Megélni az evangélium lényegét. Mindig imádkozni! – buzdított a pápa. Mondjuk el az imákat, a rózsafüzért, beszéljünk az Úrral, de végezzük ezt a szemlélődő imát is, hogy tekintetünket Jézusra függesszük. Ebből az imából jön a remény. És így keresztény életünk ebben a keretben mozog, emlékezet és remény között.
Emlékezet és remény
„Emlékezete a megtett útnak, emlékezete az Úrtól kapott számos kegyelemnek. Remény az Úrra tekintve, hiszen egyedül ő adhat nekünk reményt. Ahhoz pedig, hogy az Úrra tekintsünk, megismerjük az Urat, fogjuk az evangéliumot és végezzük el ezt a szemlélődő imát. Ma például találjatok 10 percet, 15-öt, nem többet, és olvassátok az evangéliumot, képzeljétek el, és mondjatok valamit Jézusnak. Semmi többet. És így jobban megismeritek Jézust, a reményetek pedig növekszik. Ne feledjétek, tekintsetek szilárdan Jézusra. Ehhez kell a szemlélődő ima” – fejezte be kedd reggeli szentbeszédét Ferenc pápa.