Szeretném megosztani, hogyan történt a személyes találkozásom Jézussal.
Én egy nagyon jó erkölcsű, vallásos, már-már tökéletes kereszténynek tartottam magamat. A családom-környezetem számára én voltam az ügyes, nem túl okos, de kedves, szerény kislány. Szerettem ezt a szerepet. Magasabb rendűnek éreztem magam, én voltam a jó. Kioktattam a barátnőmet, hogy nem kellene parázna módon élni, a szüleimet és más embereket is elítéltem a vasárnapi kereszténységük miatt. Én pedig rendszeresen jártam hittanra, ifiúsági és más találkozókra, szentmisére gyakran hétköznap is.
Néha nagyon elfáradtam, mert mindez keserű kötelesség volt csupán, de tettem, mert ezt várták el tőlem az emberek, ez a kép alakult ki rólam. Nagyon sajnáltam magam. Bezzeg ők, a bűnösök, mennyi sok jóban van részük. Ők olyan lazák, olyan vidámak. Én itt imádkozok, böjtölök, segítek a szüleimnek, teszem a jót mindenhol, mindenkinek, de nincs bennem öröm. Nincs bennem semmi, csak görcsösség, bátortalanság, közöny. Az eszemmel tudtam, meg voltam győződve, hogy jó, ahogy élek, de a szívem üres volt. Hazudtam magamnak és a világnak, rengeteg álarcom volt, amelyet alkalomhoz illően feltehettem és soha nem voltam önmagam.
Volt egy szomszédunk, aki sokat mesélt egy közösségről, és valahányszor találkoztunk, meghívott, hogy menjek el. Na persze-gondoltam: ő beszél, amikor én már rég gyakorlom a vallásomat, rengeteg vallásos könyvet olvasok, és sok ájtatosságon veszek részt… dehogy megyek én közösségbe. Kaptam tőle egy kazettát. Egy tanítás volt rajta a vak Bartimeusról. Meghallgattam. Újra meghallgattam és hallgattam és hallgattam. Olyan sokszor hallgattam, hogy majdnem kívülről ismertem. Egyik este újra feltettem és a kazettán keresztül, az előadón keresztül rádöbbentem, hogy most Jézus hozzám szól személyesen, tőlem kérdezi: Mit akarsz, mit cselekedjek neked? (Mk10, 51) ÉLNI akarok Uram! Élni szabadon, vidáman! - suttogtam sírva. Ebben a találkozásban megtapasztaltam Isten végtelen szeretetét.
Elmentem a legközelebbi közösségi alkalomra és elkezdtem tanulni élni, megismerni Jézust. Elkezdtem olvasni a Bibliát és megnyílt előttem egy új világ. Ugyanakkor rádöbbentem bűnösségemre: büszkeség, képmutatás, lustaság, hazugság, gőgösség és még sorolhatnám.
Mindezek ellenére Ő így is szeret. Alig hittem el, békesség és öröm költözött a szívembe, kezdtem önmagamra hasonlítani. Látszólag nem történt semmi, de tűz égett bennem, a Szentlélek tüze. A Szentléleké, akiről oly sokat hallottam, de nem igazán értettem, ezért nem vettem tudomást Róla. Az Ő segítségével már nem éreztem kényszerűségnek hitemet, Jézus Krisztus követését. A bűneimtől való megszabadulás volt, ami igazán mutatta a változást, nehezemre esett mostmár a hazugság és lelkiismeret furdalásom volt, ha sokáig lustálkodtam. A büszkeséggel volt (es van) sok bajom, mert bizony ez nagyon befészkelte magát a szívembe, de Ő lassan ráébresztett, hogy ez is csak hiábavalóság. Naponta küzdök gyengeségeimmel, bűneimmel, de Vele könnyű a küzdelem. A békesség, amit tőle kapok, nem hasonlítható a korábbi békéhez, ami csak ideig-óráig volt, és az is inkább csak önámítás. Szabad lettem, egészen szabad.
Az én életembe ily módon lépett be Jézus, egy hangszalagon keresztül. A te életedbe is belépik itt és most, ha akarod, ha beengeded. Mert csak rajtad múlik, senki máson. Mert szíved ajtaján csak belül van kilincs és senki más nem nyithatja ki, csak te. Hát nem csodálatos ez az Isten, aki ilyen türelemmel várt rám és vár rád? Döntsél, ne halogasd, nincs mit veszítened. Bárhogyan is döntesz most, Ő azt mondja: Örök szeretettel szeretlek téged. (Jer 31,3)
T. E